Hírek PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Kontrollze   
2010. június 22. kedd, 17:53

Kontrollzé 2011

 

Már majdnem megfeledkeztem arról, hogy összegezzem a zenekarral, az adott évben történteket. De nem. Hol is kezdjem...? Legyen 2010.12. 28. Miért pont ez a dátum? Azért, mert azon az estén, azon a koncerten mindannyian éreztük: valami nem oké. Már nem működik az, ami eddig igen. Megtaláltuk az okát is és arra az elhatározásra jutottunk, hogy élőben soha többet nem játszunk gépi alapokhoz. Mindenképpen kell egy billentyűs. Az elhatározás megszületett és februárban már új tagot köszönthettünk a sorainkban: László Zoltán billentyűst. Márciusban már Kunhegyesen játszottunk és mindannyiunk örömmel konstatálta, hogy ebben a formában megint ott van az a hiányolt valami. Következő hónapban is játszottunk, immár Budapesten. Nagyon vártuk a fellépést mert egyrészt régen játszottunk a fővárosban, másrészt új dalokat és új műsort mutattunk be. Míg a felső teremben több száz fiatal szórakozott, a koncert teremig már csak a tényleg fanatikus követőink jutottak. Köszönet érte. Nem egyszerű dolog mostanság a koncertezés. Hazatérve neki is álltunk, hogy elkészítsük a tervezett Ep-t. Dolgoztunk, próbáltunk már amennyit össze tudtunk hozni. Felléptünk a Gyere Haza Fesztiválon és ott is minden a helyén volt. Aztán a Pálinka Fesztiválos fellépés előtt, nem a zenekarban, hanem bennem tört el valami. Úgy éreztem ez így, ebben a formában, nem megy tovább részemről. Kiszálltam. Gondoltam megcsináljuk a tervezett fellépést és ennyi. Aztán nem így lett. Közösen döntöttünk úgy, folytatjuk.

Visszatértünk hát a stúdióba és folytattuk a munkát. 2011.12. 23 -án pedig megjelenhetett a Bejövő ( 3 ).

Nem volt egyszerű, de megcsináltuk. Sőt, plusz dalok is születtek! Az új hanganyag koncepciója kész. A dalok felvételei is megkezdődtek.

Kedveseim! Itt vagyunk, dolgozunk!

Töltsétek le az új Ep-t! (és másik két lemezünket is, ha van kedvetek.)

Írjatok,keressetek minket!

Nagyon Boldog Új Évet Kíván :

A Kontrollzé

 

 

2011. augusztus 5.


IV.Nagykunsági Pálinkafesztivál Berekfürdő - Strand

20.00 Kontrollzé

21.00 Bikini

 

 

 

 

 

Esőűzés közben a Gyere Haza Fesztiválon:


 

 

 

 

 

2011.07.02 - án

Kontrollzé a Gyere Haza Fesztiválon 17.30 -tól

A teljes program itt:

www.gyerehaza.hu



 

 

 

Az új fellállás a Budapest Fringe Fesztiválon

( Budapest 2011.04.01 Instant )

 

 

 

 

 

2011.03.19

Ezúton is köszönet a szervezőknek, a közönségnek a kunhegyesi buliért !  Beszámolót a Q-Mania Fesztiválról itt olvashattok:

A következő állomás:

2011.04.01. Péntek 20.00

Budapest Fringe Fesztivál

Hely: Instant

http://www.instant.co.hu/

2011.03.01

Mini Fesztivál Kunhegyesen

2011. március 13., 19:00
Kunhegyes, Malom söröző

Fellépnek:
Kontrollzé
August Heiferschovel
Superego3
The Borgia

 

 

 

2011.02.13

 

Újabb demó a fiókból

 

Hurt ( NIN - Johhny Cash ) Kontrollzé feldolgozás

 

 

 


2011.02.07
László Zoltán (Ilarion) billentyűs csatlakozott hozzánk. Az elkövetkező koncerteken már ebben a felállásban láthattok bennünket. Ezután lehetőségünk nyílik az improvizatívabb játékra és új megoldások megvalósítására, melyek korábban a technikai feltételek miatt nem voltak lehetségesek. Március - áprilisban  rögzítünk egy három dalt tartalmazó EP-t, már az új felállásban.  Bekerültünk a Magyar Underground Rádió februárjában induló adásába. A műsor február 13-án (vasárnap) este lesz hallható. Az alábbi linken pedig egy kis ajánló rólunk!

http://www.facebook.com/#!/profile.php?id=100001605925129
A koncertek szervezése is elindult és reményeink szerint néhány olyan előadóval is színpadra lépünk, akiket nagyon kedvelünk.
Az Át a Dunán című dalunkhoz októberben forgattunk néhány órányi nagyon jó minőségű anyagot, már csak a szakavatott és hozzáértő kezek munkájára várunk és megmutatjuk nektek is.

Nem utolsósorban pedig egy tágasabb, szebb próbaterembe költöztünk!
Új fejezet kezdődött nálunk! Gyertek velünk!

Kontrollzé

 

2011.01.18
Mindenkinek!
A helyzet az, hogy változás van - lesz. Részletek később. Nó pánik! Beindult megint a fesztiválok érdeklődése...mármint a szervezők kíváncsiak, kiket látnátok ti szívesen!
Kontrollzé?
A Fishing On Orfűn pl:
http://www.facebook.com/fishingonorfu/posts/186561641372968
Adjátok tovább, meg a szokásos! Nem szavazás! Csak úgy..

 

2011.04.01. Péntek 17.00


2011. augusztus 5. ? 20:30 - 23:30

Helyszín
IV.Nagykunsági Pálinkafesztivál Berekfürdő - Strand

Készítette

More Info
20.30 Kontrollzé
21.00 Bikini

Tags: alternatív zenekar I Kontrollzé zenekar I rock zenekar I zenekar

Share/Save/Bookmark
Módosítás dátuma: 2012. január 06. péntek, 11:09
 


Új album! Hallgass bele!

Chat

Kapcsolás ki/be Hang Opciók Vigyorok Történet GYIK Kide Chat

Kide Shoutbox v0.7.2

10:19-- V_3569: xD
9:31-- V_3721: a lejátszóban meg van egy olyan dalunk, hogy "almomban", aztat biztos feri írta, mikó Q-nál klotyómanó volt xD
9:32-- V_3721: szak
9:33-- V_3721: volt valami galambszürke amáti is nem? szak
10:13-- V_3569: szovjet lejátszónk van:9 azért van az almomban:) klotyómanó:))))))) ))))
10:13-- V_3569:
12:21-- V_1057: omega végfok!!! (ILL)
20:32-- V_8018: :D klotyómanó Q
9:32-- V_5268: Járok körbe:)
19:38-- V_5028: Nem tudok hozzászólni az alonefeatmyself rovathoz mert nem adja a biztonsági kódot. :S De nagyon köszi Jani. (Q)
13:36-- V_1057: Kikeknek kell Narancs kombó?
0:19-- V_5268: :) ))))))))))) Kó
11:11-- V_4690: Kiscsillag új dal : Sirály címmel
11:11-- V_4690: «link»
11:11-- V_4690:
15:22-- V_7298: Tetszik ez a zene, olyan nyugis és dallamos is. Különösen jól hangzik a bőgős basszus. (H)
16:40-- V_9198: Üdv az oldalon! Gyere erre máskor is! Feri
7:21-- V_7298: Szia Feri!
7:22-- V_7298: Ma is itt vagyok, megint meghallgatom a számokat az oldalon, egyre jobban tetszenek! :) Le is töltöttem és ajánlottam a haveroknak is. (H) Üdv: István.
17:25-- V_9198: Háj! Gyere dec 28 Karcag , Nervus, KOntrollzé 200 ft! Várunk!
9:30-- V_9198: Ingyenes lesz a koncert dec.28-án!!!
13:03-- V_3073: Még szerencse, mert 200 forint mindenkit földhöz vágna! (ILL)
7:55-- V_7016: Jelképes volt a 200 ft:)
13:58-- V_5147: Kellemes Ünnepeket!!!!! Kó
14:16-- V_8462: BUÉK!!!
13:45-- V_3372: toki csí :O
13:46-- V_3372: dagynehíz gabba akordog o.O
18:34-- V_4078: Gammákok
14:30-- V_3184: gkappa
16:47-- V_4582: hhhhhh
16:47-- V_4582: h
18:09-- V_6438: Kellemes zene, biztosan meghallgatom élőben is
19:38-- V_2065: Várunk a következő koncertre!
19:02-- V_2088: Nagyon jó!!!!!!! Kulturált, frankó dalok!!!!!!!
19:03-- V_2088: Frankó!!!!!!!!!!!!! ! Kulturált dalok egy kultúrnépnek!!! Üdv Fenes t./Nulladik Változat
9:11-- V_1228: köszönjök szépen!

Utolsó üzenet 1 hónappal 4 nappal ezelőtt


Név: V_8797
Üzenet:

(H) (L) :$ :O :S :@ :P xD :) :( o.O

Legyél rajongónk!

Jelenlévők

Oldalainkat 1 vendég böngészi

Hallgass bele: Wavok Ep